Miért keressük mindig a másik felünket?
Miért érezzük magunkat fél embernek, ha egyedül élünk?
Főleg miért romlik meg a kapcsolatunk, ha már meg van a nagy Ő?
Hová tűnik a varázs?
A legtöbb kapcsolat szerelemmel, romantikával kezdődik. Úgy érezzük szárnyakat kaptunk, könnyűek vagyunk, és állandóan arra vágyunk, hogy együtt lehessünk szerelmünkkel. Kölcsönösen elkényeztetjük egymást. A kapcsolatokba belesodró erő motorja mindig az a vágy, hogy kiegészüljünk. Az életben mindig a teljesség érzése tölt el boldogsággal
Aztán egyszer csak megkezdődik a másikról alkotott elképzelésünk felülvizsgálata. Úgy tűnik keveset kaptunk meg abból, ami a másikon tetszett, de mi egyre többet akarunk. Megpróbáljuk megváltoztatni, elfojtani, kivédeni azt, ami fájdalmat okozott. Ezt a harcot mindenki más és más eszközökkel vívja, de mindenkinél Don Quijote szélmalomharcához hasonlít leginkább.
Az egyik egyre később jön haza, a másik pedig egyre gyakrabban keresi másnál a boldogságot.
Az egyik egyre pedánsabban takarítja a lakást, a másik egyre trehányabb.
Az egyik egyre többször vágyik szexre, a másik egyre inkább visszahúzódik.
Az egyik egyre hangosabban zsörtölődik, a másik egyre inkább eltávolodik.
Néha önmagunkra nem ismerünk rá ezekben a harcokban. Végül azt érezzük elárult bennünket, vagy saját magunkat okoljuk, hogy nem figyeltünk rá eléggé. Egyre többen válnak el kapcsolatuk ezen pontján, és egyre többen jutnak el ugyan ide az új társsal.
Aki túléli ezt az időszakot és nem érti, meg a harcok lényegét szinte azonnal betéved a következő bozótosba. Lassan elfogadják, hogy semmi sem olyan tökéletes, mint egykor gondolták és lassan azonosulnak a magukra vett, az egymással, ellentétes szereppel, és hosszú távra kialakítják a frontokat. Közben mindketten küzdenek a számukra legbiztonságosabb és a legkevesebb fájdalommal járó pozícióért, és végül harcba kezdenek a függetlenségért. Vissza akarják szerezni az irányítást saját életük felett.
Ezután jön a jégkorszak, amikor minden hiábavalónak tűnik, már csak a gyerek tartja össze, a hitel miatt, a szülők miatt vagyunk még együtt.
Már elfejtették hogy a valódi kapcsolatban egyszerűen együtt akarnak lenni a másikkal, magától értetődőnek tekintik az összetartozást, e kapcsolat mindig szabad.
Végül a betegség, mert a harag beteggé tesz.
