Tréningek

Csapatépítő tréningek

A tréningeket a szervezetek évtizedek óta alkalmazzák nagy sikerrel és hatékonysággal. Ez a képzési forma az egyén és a csapat együttes fejlesztésére koncentrál, melynek során játékos, újszerű gyakorlatokkal érjük el a résztvevők közti együttműködés és kommunikáció minőségi javulását, a munkatársak jól működő csapattá válását. Célja, hogy javítsa a szervezeti egységek működésének hatékonyságát, növelje az együttműködés és a bizalom szintjét, fejlessze az egyének készségeit, erősítse elkötelezettségeiket.

Kommunikációs tréning

Minden munkahelyen vannak kisebb-nagyobb problémák, mint például nem megfelelő kommunikáció, ami nyílt vagy rejtett konfliktusokhoz, feszültségekhez vezet. Mindannyian olyan munkahelyről álmodunk, ahova jó bejárni és tisztelettel szólnak egymáshoz a kollégák és a vezetők. Célja a kommunikáció javításával, illetve a kommunikációs eszközrendszer fejlesztésével a befolyásolási készség, és az interperszonális kapcsolatok javítása, az együttműködés dimenzióinak fejlesztése, ezáltal mind az egyéni, mind a csoportszintű, illetve szervezeti hatékonyság növelése.

Konfliktuskezelő tréning

A konfliktus egy tényszerűen és elkerülhetetlenül létező jelenség, amely hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Rendszeresen és folyamatosan különféle érdekek, értékek, érzelmek, meggyőződések, viselkedésmódok kerülnek egymással szembe oly módon, hogy ezek a sokszor rejtett ellentétek nyilvánvalóvá válnak. A tréning célja, hogy a résztvevők megismerjék saját konfliktuskezelési stratégiáikat, viszonyukat a konfliktusokhoz és hatékony eszközöket kapjanak azok kezeléséhez. Célja továbbá, hogy megismerjék a konfliktusok kialakulásának

okait, természetét, felismerjék a konfliktusok sajátos dinamikáját, azok kezeléséhez eszközöket kapjanak

Legfrissebbek

CoachingCoaching

A coaching cél-, eredmény- és megoldás orientált folyamatkísérés, fókuszában egy konkrét probléma áll. Tanácsadás nélkül is segít felismerni a rejtett, belső erőforrásokat, segít megtalálni

NLPNLP

A kiválóság művészete. Pszichológiai, pszichoterápiás és kommunikációs technikákat összefogó rendszer, a neurolingvisztikus programozás rövidítése. Az emberi kommunikáció működésének megértése és felhasználása olyan célból, hogy